Botos Bálint Liget című színházi szövege meglehetősen hasonlít egy zöldellő bokorhoz; szereplői, helyszínei, konfliktusai és idősíkjai el-elmozdulnak a szélben, de valamennyiüket ugyanaz a gyökér fogja össze. Ez bizonyos értelemben a család, a valahova tartozás, a felmenők és a személyes szabadság lehetőségéből áll össze. A Liget sorai mint vékony erezetű levelek villantják fel, hogy honnan jön mindaz, ami ebben a dimenzióban – nevezzük jelennek – látszik.

Kovács Bea

„ESZTER: És akkor visszajött. Részletesen. Ahogy megyek a kocsival, ahogy tűnnek el alattam a csíkok, ahogy jön az a kanyar és elkezdenek közeledni a fák. Próbálok balra fordulni, de tudom, hogy nincs esélyem. Megyek kifelé. Utána csak villanások. Bokrok,fák, zöld és barna foltok, a zaj, ahogy minden recseg… vagy nem, azt hiszem, hogy érzem, ahogy oda ütődik a testem. Kétszer fordultam át, húsz métert zuhantam. Nem volt féknyom.”