Macska a forró bádogtetőn
Liget
Sugárzó kártevők
Közel sincs már e vadság erdeinkben
Csillagképek
Apátlanul (Platonov)
A társadalom támaszai
Lila ákác
A többit már láttad a moziban
Vihar
Némi rejtélynek meg kell maradnia a szereplők felfedésében, ugyanúgy, ahogyan az életben is mindig sok rejtély övezi a jellemek megismerését
A madár, amelyet remélem, hogy elkapok ennek a darabnak a hálójában, nem egy ember pszichológiai problémájának megoldása. . . . Némi rejtélynek meg kell maradnia a szereplők felfedésében, ugyanúgy, ahogyan az életben is mindig sok rejtély övezi a jellemek megismerését, még a saját jellemünk megértését is.
Ez azonban nem mentesíti a drámaírót azon kötelessége alól, hogy a lehető legvilágosabban és legmélyebben figyeljen meg és kutasson: de el kell terelnie őt a „túl egyszerű” következtetésektől, a könnyelmű meghatározásoktól, amelyek egy darabot csupán darabbá tesznek, nem pedig az emberi tapasztalat igazságának hálójává.
Tennessee Williams
A Liget sorai mint vékony erezetű levelek villantják fel, hogy honnan jön mindaz, ami ebben a dimenzióban – nevezzük jelennek – látszik.
Botos Bálint Liget című színházi szövege meglehetősen hasonlít egy zöldellő bokorhoz; szereplői, helyszínei, konfliktusai és idősíkjai el-elmozdulnak a szélben, de valamennyiüket ugyanaz a gyökér fogja össze. Ez bizonyos értelemben a család, a valahova tartozás, a felmenők és a személyes szabadság lehetőségéből áll össze. A Liget sorai mint vékony erezetű levelek villantják fel, hogy honnan jön mindaz, ami ebben a dimenzióban – nevezzük jelennek – látszik.
Kovács Bea
„ESZTER: És akkor visszajött. Részletesen. Ahogy megyek a kocsival, ahogy tűnnek el alattam a csíkok, ahogy jön az a kanyar és elkezdenek közeledni a fák. Próbálok balra fordulni, de tudom, hogy nincs esélyem. Megyek kifelé. Utána csak villanások. Bokrok,fák, zöld és barna foltok, a zaj, ahogy minden recseg… vagy nem, azt hiszem, hogy érzem, ahogy oda ütődik a testem. Kétszer fordultam át, húsz métert zuhantam. Nem volt féknyom.”
Ridley darabja azonban sokkal finomabb, amennyiben bemutatja, hogyan készteti a kétségbeesés a tisztességes embereket arra, hogy elnyomják lelkiismeretüket.
A formátum szinte olyan, mint egy vázlatjáték, amelyben egy fiatal és elbűvölő pár, Jill és Ollie, visszaemlékezik arra, hogyan sikerült megszerezniük álmaik otthonát. Történetük akkor kezdődik, amikor felfedezik, hogy bekerültek egy kormány által támogatottnak tűnő lakásprogramba. Találkoznak egy furcsa, mindentudó nővel, Miss Dee-vel, aki felajánl nekik egy tökéletes ingatlant; az egyetlen probléma, hogy hiányoznak belőle az alapvető dolgok, például a víz és az áram. Azonban, amikor Ollie véletlenül megöl egy helyi hajléktalant, a ház csodával határos módon kap egy teljesen felszerelt konyhát. Fokozatosan a pár rájön, hogy a házi palotájuk szoba-ról szobára való megteremtése attól függ, hogy hajlandók-e hajléktalan embereket megölni.
Általánosságban úgy hangzik, mint egy Ionesco-darab az 1950-es évekből, amelyben egy abszurd kiindulópontot könyörtelen logikával követnek végig. Ridley darabja azonban sokkal finomabb, amennyiben bemutatja, hogyan készteti a kétségbeesés a tisztességes embereket arra, hogy elnyomják lelkiismeretüket. A darab központi eleme egy csodálatos monológ, amelyben Jill, aki szigorú keresztény neveltetést kapott, kifejezi a felebaráti szeretetbe vetett hitét. Fokozatosan azonban elkezdi ismételgetni az összes népszerű előítéletet a hajléktalanokkal szemben, míg végül meggyőzi magát arról, hogy egy új konyha megér egy emberéletet.
Michael Billington
A szöveg sokrétű, túláradó kulcsszavakat és asszociációs láncokat kínál.
Miről is volt szó? A szöveg sokrétű, túláradó kulcsszavakat és asszociációs láncokat kínál. Van benne Németország, biztosan, boldogság, vannak kapcsolatok, és a sorok között érezhető a szeretet utáni vágyakozás, egy olyan szeretet utáni vágy, amely csak sejtésekben válik kézzelfoghatóvá, hogy ezek az őrült alakok csak sejtésekben válnak kézzelfoghatóvá.
Sven Lange
egy dráma az időről és emlékezetről, a halálról és gyászról, játékos és mély, komikus és gyászos
Ez egy kifinomult koncepciójú szerelmi történet – egy Sliding Doors a 100. hatványon – és sok más dolog egyszerre: egy dráma az időről és emlékezetről, a halálról és gyászról, játékos és mély, komikus és gyászos. Nagy kérdéseket tesz fel a létezésről, a célról és a szabad akaratról, de, mint a háttérben lévő héliumos lufik, könnyednek és szórakoztatónak is érződik.
Az életet választja, a szerelmet és a párkapcsolatot, még akkor is, ha a vége a halál felé halad. Valóban egy színházi multiverzum.
Arifa Akbar
RENDEZÉS ÉS LÁTVÁNY: Botos Bálint
JÁTSSZÁK:
Andrei Brădean, Ana Șusca
Minél nyomorúságosabbá válik Platonov helyzete és állapota, annál merészebben veti be Csehov a komikus elemeket.
Több példát láthatunk arra, hogy a Bezatcovscsinában mennyi mindent megtalálunk a későbbi csehovi dramaturgia eszközeiből – a szétesett (életű) főhős alakját, az előző replikához szorosan nem kötődő, ezért értelmetlennek tűnő szavakat, de mindenekelőtt a tragikomédiához, a groteszkhez, a fonák meglátásához és ábrázolásához való csalhatatlan érzéket, a rettenetes és a mulatságos adagolásának szinte egyedülálló képességét. Sőt nem csak önmagában az adagolásról, az arányok eltalálásáról van szó: Csehov még azt is tudja, jóllehet a keletkezés idején talán még inkább ösztönösen, mintsem tudatosan, hogyan fejlődjenek ezek a groteszk ellenpontok.
Minél nyomorúságosabbá válik Platonov helyzete és állapota, annál merészebben veti be Csehov a komikus elemeket. A finálé, a negyedik felvonás már egyenesen bővelkedik ezekben, holott – vagy inkább éppen azért – a központi figura, a hős halála felé halad a történet.
Radnai Annamária
RENDEZŐ: Botos Bálint
DÍSZLET- ÉS JELMEZTERVEZŐ: Bajkó Blanka-Alíz
ZENE: Bocsárdi Magor
Gajai Ágnes, Hunyadi István, Trabalka Cecília, Balogh Attila, Fodor Réka, Dobos Imre, Szotyori József, Pitz Melinda, Kardos M. Róbert, Sebestyén Hunor, ifj. Kovács Levente, Szabó Eduárd, Csatlós Lóránt
A társadalom támaszai Karsten Bernick átalakulását követi nyomon, ahogy az apai figurával való azonosulásból az anyai figurával való azonosulásba lép át
Ibsen drámai szövegei a főszereplő önmegjelenítésére irányítják az olvasó figyelmét. Ezek a szövegek hajlamosak a középpontba helyezni egy központi alakot, a főszereplőt, két másik karakter között, akik mindegyike a főszereplő egy-egy meghatározott látásmódját képviseli: ki ő és hogyan kellene viselkednie. Jellemzően ezek a főszereplő önképei Oidipális értelemben érthetők meg. Vagyis a főszereplő egy anyai és egy apai figura között áll. A cselekmény során a főszereplő azonosul (vagy nem azonosul) az egyik figurával a másik helyett. Például a […]
A társadalom támaszai Karsten Bernick átalakulását követi nyomon, ahogy az apai figurával való azonosulásból az anyai figurával való azonosulásba lép át, míg a Vadkacsa főszereplője, Hjalmar Ekdal, nem tesz ilyen váltást. Ily módon Ibsen szövegei az Oidipális krízist egy átdolgozott formában ábrázolják.
Oliver W. Gerland
RENDEZŐ: Botos Bálint
DÍSZLET- ÉS JELMEZTERVEZŐ: Bajkó Blanka-Alíz
ZENE: Bocsárdi Magor
JÁTSSZÁK:
Mátray László, Benedek Ágnes, Szőcs-Torma Márton, Gajzágó Zsuzsa, Fekete Zsolt, Szalma Hajnalka, Szakács László, Vass Zsuzsanna, Derzsi Dezső, Pignitzky Gellért, Nemes Levente, Kolcsár József, D. Albu Annamária, P. Magyarosi Imola
Mert a szépség maga is agitatív s végeredményben azonos az örök emberi jóval.
Képekkel van megrakva – de organikus, a regény organizmusához tartozó képekkel – az egész könyv, a fájdalom húrját pendítik meg e képek, s a hang tovább zeng az olvasó szívében. Humor is, e bájosan mosolygó s mosolyogtató humor, mintha elébb a fájdalom vizében fürdött volna meg.
A regény lokális értékei tökéletesek. Tökéletes, s szinte döbbenetesen élethű a miljő, tökéletes az élő, az utcáról a könyv lapjaira átsétált alakok külső élete, tökéletes a pesti gondolkodás s dialektikus összeolvadása, sehol egy hazug vagy hamis hang sem fájdítja fülünket. S mint a lencse a napsugarakat, úgy gyűjti össze, úgy sűríti erősebb fénybe a lokális tárgy és forma az egyetemleges emberi vágyakat.
Az alapmotívum: a kielégítetlen, mert kielégíthetetlen vágy fájdalma. A költészet örök motívuma ez időtlen idők óta, s az marad az idők végéig, a legtisztább tragikum ős forrásaként. Az ifjúság vágya, a teljesíthetetlen vágyak zenekara hangzik ki a könyvből s az ember a szimfónia végén megrettenve kap a szívéhez – Miért élek?
A művészet szépségének szuggesztiója elég ahhoz, hogy az ember – tudatosan vagy öntudatlanul – etikai eltűnődésre hajtsa fejét. Mert a szépség maga is agitatív s végeredményben azonos az örök emberi jóval. S csak a kultúra fejlődési fokán múlik, hogy az igazság és szépség emberi ésszel értett törvénye milyen művészi formában nyilvánul meg.
Déry Tibor
RENDEZŐ: Botos Bálint
SZÖVEGVÁLTOZAT: Guelmino Sándor
DÍSZLET- ÉS JELMEZTERVEZŐ: Bajkó Blanka-Alíz
KOREOGRÁFUS: Györfi Csaba
JÁTSSZÁK:
Sebestyén Hunor, Román Eszter, Tasnádi-Sáhy Noémi, Kardos M. Róbert, ifj. Kovács Levente, Gajai Ágnes, Hajdu Géza, Kiss Csaba,
Balogh Attila, Kocsis Anna, Fábián Enikő, Scurtu Dávid
Ha a történelmet keressük, akkor az egy konfliktus története.
De hogyan is kezdődött mindez? Ha a történelmet keressük, akkor az egy konfliktus története. És a konfliktus egy lány elrablásával vagy egy lány feláldozásával kezdődik. És az egyik folyamatosan átváltozik a másikba. A „kereskedő farkasok,” akik hajóval érkeztek Föníciából, elhurcolták a tauropárthenost Argoszból. Tauropárthenos annyit jelent, hogy „a bikának szentelt szűz.” A neve Io volt. Mint egy jelzőtűz, amely hegyről hegyre jelez, ez az erőszak lobbantotta fel a gyűlölet máglyáját a két kontinens között.
Ettől a pillanattól kezdve Európa és Ázsia soha nem hagyta abba a harcot, csapás csapást követett. Így hurcolták el a krétaiak, az „Ida vaddisznói,” Európát Ázsiából.
De hogyan is kezdődött mindez?
Robert Calasso
RENDEZŐ: Botos Bálint
DÍSZLET- ÉS JELMEZTERVEZŐ: Bajkó Blanka-Alíz
ZENE: Bocsárdi Magor
JÁTSSZÁK:
Pál Ferenczi Gyöngyi, Gajzágó Zsuzsa, Korodi Janka, Pignitzky Gellért, Kónya-Ütő Bence, Beczásy Áron, Pálffy Tibor, Derzsi Dezső, Kolcsár József, Mátray László, Benedek Ágnes, Fekete Mária, P. Magyarosi Imola, Szalma Hajnalka, Vass Zsuzsanna
a társadalmi realizmus líraisággal, a komédia tragédiával keveredik, egy olyan művet, amely gazdag pszichológiai és drámai kétértelműségekben, és megmutatja, hogy a látszólagos ellentétek nem mindig azok, amiknek tűnnek.
Az Ostrovszkij által Kalinovban ábrázolt társadalom a Volga felső folyásánál található kereskedő közösségek szokásainak alapos megfigyelésén alapul, és talán nem jellemző az orosz vidéki társadalom egészére. Ez egy sötét királyság, ahol a tizenhatodik, tizenhetedik, tizennyolcadik és tizenkilencedik századi orosz kultúra elemei szinte megoldatlanul léteznek egymás mellett. Ebből a nyers etnográfiai anyagból egy élénk jellemábrázolással és drámai konfliktussal teli darabot alkotott, ahol a társadalmi realizmus líraisággal, a komédia tragédiával keveredik, egy olyan művet, amely gazdag pszichológiai és drámai kétértelműségekben, és megmutatja, hogy a látszólagos ellentétek nem mindig azok, amiknek tűnnek.
Pontosan azért, mert megérezte a társadalom mélyén rejlő tragikus feszültségeket és az ezek központi értékeinek szemantikai kétértelműségében tükröződő ambivalenciát, Ostrovszkij egy pusztán érdekes etnográfiai tanulmányból az orosz színpad egyik drámai remekművét teremtette meg.
R. A. Peace
RENDEZŐ: Botos Bálint
LÁTVÁNYTERVEZŐ: Bajkó Blanka-Alíz
KOREOGRÁFUS: Bordás Attila
Játsszák:
Dunkler Róbert, Jakab Tamás, Fincziski Andrea, Esti Norbert, Nagy Xénia-Abigél, Albert Orsolya, Barabás Árpád, Pál Attila, László Kata, Tóth Árpád, Szűcs-Olcsváry Gellért, Lukács Emőke, Dunkler Helka
