Oradea Archives | Botos Bálint

Minél nyomorúságosabbá válik Platonov helyzete és állapota, annál merészebben veti be Csehov a komikus elemeket.

Több példát láthatunk arra, hogy a Bezatcovscsinában mennyi mindent megtalálunk a későbbi csehovi dramaturgia eszközeiből – a szétesett (életű) főhős alakját, az előző replikához szorosan nem kötődő, ezért értelmetlennek tűnő szavakat, de mindenekelőtt a tragikomédiához, a groteszkhez, a fonák meglátásához és ábrázolásához való csalhatatlan érzéket, a rettenetes és a mulatságos adagolásának szinte egyedülálló képességét. Sőt nem csak önmagában az adagolásról, az arányok eltalálásáról van szó: Csehov még azt is tudja, jóllehet a keletkezés idején talán még inkább ösztönösen, mintsem tudatosan, hogyan fejlődjenek ezek a groteszk ellenpontok.

Minél nyomorúságosabbá válik Platonov helyzete és állapota, annál merészebben veti be Csehov a komikus elemeket. A finálé, a negyedik felvonás már egyenesen bővelkedik ezekben, holott – vagy inkább éppen azért – a központi figura, a hős halála felé halad a történet.

Radnai Annamária

RENDEZŐ: Botos Bálint
DÍSZLET- ÉS JELMEZTERVEZŐ: Bajkó Blanka-Alíz
ZENE: Bocsárdi Magor

Gajai Ágnes, Hunyadi István, Trabalka Cecília, Balogh Attila, Fodor Réka, Dobos Imre, Szotyori József, Pitz Melinda, Kardos M. Róbert, Sebestyén Hunor, ifj. Kovács Levente, Szabó Eduárd, Csatlós Lóránt

Mert a szépség maga is agitatív s végeredményben azonos az örök emberi jóval.

Képekkel van megrakva – de organikus, a regény organizmusához tartozó képekkel – az egész könyv, a fájdalom húrját pendítik meg e képek, s a hang tovább zeng az olvasó szívében. Humor is, e bájosan mosolygó s mosolyogtató humor, mintha elébb a fájdalom vizében fürdött volna meg.
A regény lokális értékei tökéletesek. Tökéletes, s szinte döbbenetesen élethű a miljő, tökéletes az élő, az utcáról a könyv lapjaira átsétált alakok külső élete, tökéletes a pesti gondolkodás s dialektikus összeolvadása, sehol egy hazug vagy hamis hang sem fájdítja fülünket. S mint a lencse a napsugarakat, úgy gyűjti össze, úgy sűríti erősebb fénybe a lokális tárgy és forma az egyetemleges emberi vágyakat.

Az alapmotívum: a kielégítetlen, mert kielégíthetetlen vágy fájdalma. A költészet örök motívuma ez időtlen idők óta, s az marad az idők végéig, a legtisztább tragikum ős forrásaként. Az ifjúság vágya, a teljesíthetetlen vágyak zenekara hangzik ki a könyvből s az ember a szimfónia végén megrettenve kap a szívéhez – Miért élek?
A művészet szépségének szuggesztiója elég ahhoz, hogy az ember – tudatosan vagy öntudatlanul – etikai eltűnődésre hajtsa fejét. Mert a szépség maga is agitatív s végeredményben azonos az örök emberi jóval. S csak a kultúra fejlődési fokán múlik, hogy az igazság és szépség emberi ésszel értett törvénye milyen művészi formában nyilvánul meg.

Déry Tibor

RENDEZŐ: Botos Bálint
SZÖVEGVÁLTOZAT: Guelmino Sándor
DÍSZLET- ÉS JELMEZTERVEZŐ: Bajkó Blanka-Alíz
KOREOGRÁFUS: Györfi Csaba

JÁTSSZÁK:
Sebestyén Hunor, Román Eszter, Tasnádi-Sáhy Noémi, Kardos M. Róbert, ifj. Kovács Levente, Gajai Ágnes, Hajdu Géza, Kiss Csaba,
Balogh Attila, Kocsis Anna, Fábián Enikő, Scurtu Dávid

Apátlanul (Platonov)

Lila ákác