Képekkel van megrakva – de organikus, a regény organizmusához tartozó képekkel – az egész könyv, a fájdalom húrját pendítik meg e képek, s a hang tovább zeng az olvasó szívében. Humor is, e bájosan mosolygó s mosolyogtató humor, mintha elébb a fájdalom vizében fürdött volna meg.
A regény lokális értékei tökéletesek. Tökéletes, s szinte döbbenetesen élethű a miljő, tökéletes az élő, az utcáról a könyv lapjaira átsétált alakok külső élete, tökéletes a pesti gondolkodás s dialektikus összeolvadása, sehol egy hazug vagy hamis hang sem fájdítja fülünket. S mint a lencse a napsugarakat, úgy gyűjti össze, úgy sűríti erősebb fénybe a lokális tárgy és forma az egyetemleges emberi vágyakat.

Az alapmotívum: a kielégítetlen, mert kielégíthetetlen vágy fájdalma. A költészet örök motívuma ez időtlen idők óta, s az marad az idők végéig, a legtisztább tragikum ős forrásaként. Az ifjúság vágya, a teljesíthetetlen vágyak zenekara hangzik ki a könyvből s az ember a szimfónia végén megrettenve kap a szívéhez – Miért élek?
A művészet szépségének szuggesztiója elég ahhoz, hogy az ember – tudatosan vagy öntudatlanul – etikai eltűnődésre hajtsa fejét. Mert a szépség maga is agitatív s végeredményben azonos az örök emberi jóval. S csak a kultúra fejlődési fokán múlik, hogy az igazság és szépség emberi ésszel értett törvénye milyen művészi formában nyilvánul meg.

Déry Tibor

RENDEZŐ: Botos Bálint
SZÖVEGVÁLTOZAT: Guelmino Sándor
DÍSZLET- ÉS JELMEZTERVEZŐ: Bajkó Blanka-Alíz
KOREOGRÁFUS: Györfi Csaba

JÁTSSZÁK:
Sebestyén Hunor, Román Eszter, Tasnádi-Sáhy Noémi, Kardos M. Róbert, ifj. Kovács Levente, Gajai Ágnes, Hajdu Géza, Kiss Csaba,
Balogh Attila, Kocsis Anna, Fábián Enikő, Scurtu Dávid