Liget

Apátlanul (Platonov)

A társadalom támaszai

Lila ákác

A többit már láttad a moziban

A Liget sorai mint vékony erezetű levelek villantják fel, hogy honnan jön mindaz, ami ebben a dimenzióban – nevezzük jelennek – látszik.

Botos Bálint Liget című színházi szövege meglehetősen hasonlít egy zöldellő bokorhoz; szereplői, helyszínei, konfliktusai és idősíkjai el-elmozdulnak a szélben, de valamennyiüket ugyanaz a gyökér fogja össze. Ez bizonyos értelemben a család, a valahova tartozás, a felmenők és a személyes szabadság lehetőségéből áll össze. A Liget sorai mint vékony erezetű levelek villantják fel, hogy honnan jön mindaz, ami ebben a dimenzióban – nevezzük jelennek – látszik.

Kovács Bea

„ESZTER: És akkor visszajött. Részletesen. Ahogy megyek a kocsival, ahogy tűnnek el alattam a csíkok, ahogy jön az a kanyar és elkezdenek közeledni a fák. Próbálok balra fordulni, de tudom, hogy nincs esélyem. Megyek kifelé. Utána csak villanások. Bokrok,fák, zöld és barna foltok, a zaj, ahogy minden recseg… vagy nem, azt hiszem, hogy érzem, ahogy oda ütődik a testem. Kétszer fordultam át, húsz métert zuhantam. Nem volt féknyom.”

Rendező: Botos Bálint
Díszlettervező: Cosmin Matei
Jelmeztervező: Gábor Zsófia
Zene: Bocsárdi Magor

Játsszák: Csepei Zsolt, Imecs-Magdó Levente, Mostis Gergő, Pál Emőke, Sebők Maja, Sipos Júlia, Udvari-Kardos Tímea

Minél nyomorúságosabbá válik Platonov helyzete és állapota, annál merészebben veti be Csehov a komikus elemeket.

Több példát láthatunk arra, hogy a Bezatcovscsinában mennyi mindent megtalálunk a későbbi csehovi dramaturgia eszközeiből – a szétesett (életű) főhős alakját, az előző replikához szorosan nem kötődő, ezért értelmetlennek tűnő szavakat, de mindenekelőtt a tragikomédiához, a groteszkhez, a fonák meglátásához és ábrázolásához való csalhatatlan érzéket, a rettenetes és a mulatságos adagolásának szinte egyedülálló képességét. Sőt nem csak önmagában az adagolásról, az arányok eltalálásáról van szó: Csehov még azt is tudja, jóllehet a keletkezés idején talán még inkább ösztönösen, mintsem tudatosan, hogyan fejlődjenek ezek a groteszk ellenpontok.

Minél nyomorúságosabbá válik Platonov helyzete és állapota, annál merészebben veti be Csehov a komikus elemeket. A finálé, a negyedik felvonás már egyenesen bővelkedik ezekben, holott – vagy inkább éppen azért – a központi figura, a hős halála felé halad a történet.

Radnai Annamária

RENDEZŐ: Botos Bálint
DÍSZLET- ÉS JELMEZTERVEZŐ: Bajkó Blanka-Alíz
ZENE: Bocsárdi Magor

Gajai Ágnes, Hunyadi István, Trabalka Cecília, Balogh Attila, Fodor Réka, Dobos Imre, Szotyori József, Pitz Melinda, Kardos M. Róbert, Sebestyén Hunor, ifj. Kovács Levente, Szabó Eduárd, Csatlós Lóránt

YouTube Video

A társadalom támaszai Karsten Bernick átalakulását követi nyomon, ahogy az apai figurával való azonosulásból az anyai figurával való azonosulásba lép át

Ibsen drámai szövegei a főszereplő önmegjelenítésére irányítják az olvasó figyelmét. Ezek a szövegek hajlamosak a középpontba helyezni egy központi alakot, a főszereplőt, két másik karakter között, akik mindegyike a főszereplő egy-egy meghatározott látásmódját képviseli: ki ő és hogyan kellene viselkednie. Jellemzően ezek a főszereplő önképei Oidipális értelemben érthetők meg. Vagyis a főszereplő egy anyai és egy apai figura között áll. A cselekmény során a főszereplő azonosul (vagy nem azonosul) az egyik figurával a másik helyett. Például a […]

A társadalom támaszai Karsten Bernick átalakulását követi nyomon, ahogy az apai figurával való azonosulásból az anyai figurával való azonosulásba lép át, míg a Vadkacsa főszereplője, Hjalmar Ekdal, nem tesz ilyen váltást. Ily módon Ibsen szövegei az Oidipális krízist egy átdolgozott formában ábrázolják.

Oliver W. Gerland

RENDEZŐ: Botos Bálint
DÍSZLET- ÉS JELMEZTERVEZŐ: Bajkó Blanka-Alíz
ZENE: Bocsárdi Magor

JÁTSSZÁK:
Mátray László, Benedek Ágnes, Szőcs-Torma Márton, Gajzágó Zsuzsa, Fekete Zsolt, Szalma Hajnalka, Szakács László, Vass Zsuzsanna, Derzsi Dezső, Pignitzky Gellért, Nemes Levente, Kolcsár József, D. Albu Annamária, P. Magyarosi Imola

Mert a szépség maga is agitatív s végeredményben azonos az örök emberi jóval.

Képekkel van megrakva – de organikus, a regény organizmusához tartozó képekkel – az egész könyv, a fájdalom húrját pendítik meg e képek, s a hang tovább zeng az olvasó szívében. Humor is, e bájosan mosolygó s mosolyogtató humor, mintha elébb a fájdalom vizében fürdött volna meg.
A regény lokális értékei tökéletesek. Tökéletes, s szinte döbbenetesen élethű a miljő, tökéletes az élő, az utcáról a könyv lapjaira átsétált alakok külső élete, tökéletes a pesti gondolkodás s dialektikus összeolvadása, sehol egy hazug vagy hamis hang sem fájdítja fülünket. S mint a lencse a napsugarakat, úgy gyűjti össze, úgy sűríti erősebb fénybe a lokális tárgy és forma az egyetemleges emberi vágyakat.

Az alapmotívum: a kielégítetlen, mert kielégíthetetlen vágy fájdalma. A költészet örök motívuma ez időtlen idők óta, s az marad az idők végéig, a legtisztább tragikum ős forrásaként. Az ifjúság vágya, a teljesíthetetlen vágyak zenekara hangzik ki a könyvből s az ember a szimfónia végén megrettenve kap a szívéhez – Miért élek?
A művészet szépségének szuggesztiója elég ahhoz, hogy az ember – tudatosan vagy öntudatlanul – etikai eltűnődésre hajtsa fejét. Mert a szépség maga is agitatív s végeredményben azonos az örök emberi jóval. S csak a kultúra fejlődési fokán múlik, hogy az igazság és szépség emberi ésszel értett törvénye milyen művészi formában nyilvánul meg.

Déry Tibor

RENDEZŐ: Botos Bálint
SZÖVEGVÁLTOZAT: Guelmino Sándor
DÍSZLET- ÉS JELMEZTERVEZŐ: Bajkó Blanka-Alíz
KOREOGRÁFUS: Györfi Csaba

JÁTSSZÁK:
Sebestyén Hunor, Román Eszter, Tasnádi-Sáhy Noémi, Kardos M. Róbert, ifj. Kovács Levente, Gajai Ágnes, Hajdu Géza, Kiss Csaba,
Balogh Attila, Kocsis Anna, Fábián Enikő, Scurtu Dávid

YouTube Video

Ha a történelmet keressük, akkor az egy konfliktus története.

De hogyan is kezdődött mindez? Ha a történelmet keressük, akkor az egy konfliktus története. És a konfliktus egy lány elrablásával vagy egy lány feláldozásával kezdődik. És az egyik folyamatosan átváltozik a másikba. A „kereskedő farkasok,” akik hajóval érkeztek Föníciából, elhurcolták a tauropárthenost Argoszból. Tauropárthenos annyit jelent, hogy „a bikának szentelt szűz.” A neve Io volt. Mint egy jelzőtűz, amely hegyről hegyre jelez, ez az erőszak lobbantotta fel a gyűlölet máglyáját a két kontinens között.

Ettől a pillanattól kezdve Európa és Ázsia soha nem hagyta abba a harcot, csapás csapást követett. Így hurcolták el a krétaiak, az „Ida vaddisznói,” Európát Ázsiából.

De hogyan is kezdődött mindez?

Robert Calasso

RENDEZŐ: Botos Bálint
DÍSZLET- ÉS JELMEZTERVEZŐ: Bajkó Blanka-Alíz
ZENE: Bocsárdi Magor

JÁTSSZÁK:
Pál Ferenczi Gyöngyi, Gajzágó Zsuzsa, Korodi Janka, Pignitzky Gellért, Kónya-Ütő Bence, Beczásy Áron, Pálffy Tibor, Derzsi Dezső, Kolcsár József, Mátray László, Benedek Ágnes, Fekete Mária, P. Magyarosi Imola, Szalma Hajnalka, Vass Zsuzsanna